Átadták a győri kórház felújított, családbarát szülészeti részlegét

Átadták a győri Petz Aladár kórház felújított szülészeti részlegét, amelyre az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) családbarát szülészetek kialakítását célzó pályázatán nyert forrást az intézmény.

Csiki Zoltán, az Emmi egészségügyi fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára az átadó ünnepségen elmondta: a kormány 2018-ban, a családok évében hirdette meg a családbarát szülészetek kialakítását célzó programot, hogy kényelmes, intim és a lehető legbiztonságosabb feltételeket sikerüljön megteremteni a kórházakban.

Hozzátette: a pályázat keretében a győri kórház 267,8 millió forintot nyert el.
Tamás László János, a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgatója arról beszélt, hogy az állami forráshoz a kórház – saját költségvetéséből és alapítványi forrásból – 70 millió forintot tett hozzá. Kiemelte, a tervezett beruházás határidőre elkészült, és egy biztonságos, a 21. századi követelményeknek megfelelő szülőszobarendszer jött létre.

Skaliczky Zoltán, a kórház szervezési igazgatója és Nagy Sándor, a szülészeti és nőgyógyászati osztály vezetője ismertette a részleteket. A korábban közös légtérben lévő szülőágyakat egyágyas szobákba helyezték, így hat kényelmes, izolált, légkondicionált szülőszobát alakítottak ki. A felújítás másik része a gyermekágyas részleg vizesblokkjainak és kórtermeinek felújítása volt. Ez a kórtermek hetven százalékát érintette, fürdőszobákat alakítottak ki, felújították a padlózatot és a falakat, komfortosabb környezetet teremtve a kismamáknak.
Nagy Sándor hozzátette: az osztály szakmai szempontból már régóta a bababarát elveket követi, az új szakmai irányelv pedig a család egységéről szól, és ehhez járul hozzá ez a fejlesztés is.

Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP), a város polgármestere arról beszélt, hogy minden itteni baba ajándék Győrnek, ezért a városnak kiemelten fontos, hogy a lehető legjobb körülmények között jöjjenek világra.

Kara Ákos, a város egyik fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, képviselőtársával, Simon Róbert Balázzsal együtt azon lesznek, hogy újabb kórházi fejlesztések valósulhassanak meg Győrben.