A Real Madridot irányító Carlo Ancelotti lett a futballtörténelem első edzője, aki sorozatban négy évtizeden keresztül bejuttatta aktuális csapatát a Bajnokok Ligája elődöntőjébe – írta szerdán a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS).

Az olasz szakember először a Juventust vezette el a BL legjobb négy együttese közé 1999-ben, majd egy másik olasz csapattal, az AC Milannal jutott el négy ízben is (2003, 2005, 2006, 2007) a tornának ebbe a szakaszába. A Real Madrid vezetőedzőjeként pedig a mostani siker előtt két alkalommal, 2014-ben és 2015-ben ünnepelhetett már elődöntős szereplést. Ancelotti a Milannal kétszeres, a Reallal egyszeres BL-győztes.
A spanyol királyi gárda kedd este a címvédő Chelsea-vel szemben harcolta ki a továbbjutást a legjobb négy közé úgy, hogy a londoni 3-1-es győzelmet követően odahaza hosszabbítás után csak 3-2-re maradt alul a visszavágón, így összesítésben jobbnak bizonyult az angol alakulatnál.
Ancelotti a diadal révén beérte a spanyol Josep Guardiolát és a portugál José Mourinhót, akik eddig szintén 8-8 alkalommal kerültek be csapataikkal a BL elődöntőjébe.
Az IFFHS anyagában kiemelte azt is, hogy a Real Madrid 15. alkalommal van ott 1992 óta a legjobb négy között, az elmúlt 12 szezont tekintve pedig 10-szer érte el a Bajnokok Ligájának e szakaszát. A futballsorozat történetének egészét nézve pedig, beleértve a Bajnokcsapatok Európa Kupáját is, 1955-től a spanyol együttes most 31. alkalommal elődöntős, amivel toronymagasan első ebben a mutatóban.