Márton Gábor, a MOL Fehérvár FC vezetőedzője szerint a Standard Liege megérdemelten nyert csapata ellen a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének utolsó körében, de hiányérzete van az elszalasztott lehetőség miatt.

A székesfehérvári együttes a csütörtök esti, belgiumi találkozó első félidejében jól játszott és vezetett, a fordulás után viszont a Liege uralta a meccset és három gólt – ezekből kettőt büntetőből – szerezve elütötte az OTP Bank Liga ezüstérmesét a főtáblára jutástól.
“Először is gratulálok a Standardnak a továbbjutáshoz. Összességében megérdemelték, de úgy érzem, az első tizenegyesig egyenrangú partnerek voltunk” – idézte a klub honlapja a nyáron kinevezett tréner meccs utáni nyilatkozatát. – “Az elejétől kezdve többet birtokolták a labdát, amire készültünk is, ez a labdabirtoklási fölény az első félidőben nem sok veszélyt jelentett. Ebben a játékrészben jó kontralehetőségeink voltak, de elkapkodtuk őket, vagy a végén nem voltunk elég higgadtak, így nem tudtunk még egy gólt szerezni, emiatt van bennem hiányérzet.”
Az 53 éves szakember azt is elmondta, hogy ha a selejtezős sorozat előtt bárki azt mondja nekik, hogy a playoff körig jutnak, boldogok lettek volna, ám csütörtökön már tovább akartak jutni és a csoportkörben játszani, ezért mégsem lehetnek elégedettek.
A rivális vezetőedzője, Philippe Montanier szerint a szünet hozta meg a fordulatot a találkozón.
“Az első 30 percben jól játszott a Fehérvár, megleptek bennünket és megérdemelten vezettek a félidőben. A második játékrész már egészen máshogy alakult szerencsére. A szünetben sikerült a csapatot mentálisan feldobni és az ott elhangzottaknak megfelelően játszottak utána” – emelte ki a tréner.
A Fehérvár búcsújával eldőlt, hogy a második számú európai sorozat főtábláján 2017 után először nem lesz magyar együttes. Tavaly a – most Bajnokok Ligájába jutott – Ferencváros, 2018-ban pedig a székesfehérváriak szerepeltek a csoportmeccseken.