4.2 C
Sopron
csütörtök, április 18, 2024

PM: januártól 20 százalékkal nő a népegészségügyi termékadó

Január 1-től általánosan 20 százalékkal emelkedik a népegészségügyi termékadó (neta) az egészségi kockázatot jelentő ételek és italok esetében, emellett az adóköteles italok körébe tartoznak...

Karácsony – KPMG: az ügyfélélmény befolyásolja a fogyasztói döntést

A KPMG tanácsadó cég felmérése szerint a fogyasztói döntéseket apróságok is befolyásolják, ezek között fontos tényező az ügyfélélmény, ennek figyelembevételével a hazai kereskedők gyors...

Karácsony – Budapest Bank: az idén többet költenek a magyarok ajándékokra

Az idén a magyarok többet szánnak karácsonyi ajándékra, mint tavaly és kevesebbeknek kell előre takarékoskodniuk az ünnepi kiadásokra – közölte a Budapest Bank a...

Salvini: ne Párizs vagy Brüsszel mondja meg, mit tegyen Olaszország

Új politikai programot vázolt Olaszország és Európa számára több mint egyórás beszédében Matteo Salvini, a Liga vezetője, az olasz kormánypárt Rómában tartott tömegdemonstrációján szombaton,...

Szakszervezetek a munka törvénykönyve tervezett módosításának visszavonását követelik 

A szakszervezetek a munkakörülmények javítását, ezért a munka törvénykönyve tervezett módosításának azonnali visszavonását követelik - mondta Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elnöke...

TOTÓ-eredmények

A TOTÓ 49. heti, második fordulós szelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. Schalke-Dortmund..........................1-2  2 2. Bayern München-Nürnberg...................3-0  1 3. Leverkusen-Augsburg.......................1-0  1 4. Freiburg-RB Leipzig.......................3-0  1 5. Wolfsburg-Hoffenheim......................2-2  X 6. Hertha BSC-E. Frankfurt...................18.30 7. Mönchengladbach-VfB Stuttgart.............vasárnap 8. Chelsea-Manchester City...................18.30 9....

Évente 116 millió tonna tej és tejtermék vész kárba világszerte

Évente 116 millió tonna tej és tejtermék, vagyis az előállított áruk 16 százaléka vész kárba világszerte a szemétbe dobás és a nem hatékony tárolási,...

Patai: sikertörténetként fog bevonulni a mostani növekedési ciklus a gazdaságtörténetbe

A Magyar Bankszövetség elnöke szerint a mostani növekedési ciklus a magyar gazdaságtörténetbe óriási sikertörténetként fog bevonulni, és Magyarország egy következő válságot sokkal kisebb problémákkal...

KTK: aki többet akar dolgozni, és így többet akar keresni, az...

A kormány szerint a Munka törvénykönyve tervezett módosításának az a célja, hogy aki többet akar dolgozni, és így többet akar keresni, az elől a...

NAV: jövőre a horgászengedély igényléséhez is kell adóigazolvány

Jövőre a horgászengedélyek kiváltásához is szükség lesz az adóazonosító jelet igazoló okmányra – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az...