Vonzó a nyári diákmunkaprogram

Kibővítette a nyári diákmunkaprogram keretösszegét a Pénzügyminisztérium, miután minden eddiginél nagyobb érdeklődést tapasztaltak idén a fiatalok részéről – mondta el a Magyar Nemzetnek Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkár.

A napilap pénteki számában olvasható cikkben az államtitkár kiemelte: már átlépte a 30 ezer főt az államilag finanszírozott diákmunkaprogramban résztvevők száma. A hatalmas érdeklődésre való tekintettel a minisztérium 400 millió forinttal kiegészítette a program keretösszegét, a fiatalok kereseti lehetőségének bővítéséhez így immár mintegy 4 milliárd forinttal járul hozzá az állam.

A program augusztus 31-ig tart, az államtitkár a dolgozni vágyó fiatalok létszámának további emelkedésére számít addig.

Bodó Sándor elmondta, hogy a keretösszegből a legtöbb, mintegy 27 ezer diáknak a nyári hónapokban az önkormányzatok adtak munkát. Az önkormányzatoknál a fiatalok keresetét teljes mértékben az állam állja, beleértve a szociális hozzájárulási adót is.

Az államtitkár arról is beszélt a lapnak, hogy a turizmus és a vendéglátás területein 2900-an, míg a mezőgazdasági vállalkozásoknál 470-en helyezkedtek el. Esetükben a munkabér és a kapcsolódó szociális hozzájárulási adó összegének 75 százalékát kaphatják meg a munkáltatók, így csupán a fennmaradó bérköltséget és a járulékokat kell megfizetniük a diákmunkások után.

Bodó Sándor megjegyezte, hogy a legtöbb diák Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében vesz részt a programban, amely “érdemben segíti a munkaerő-kereslet kielégítését ezekben a térségekben”.

Az államtitkár szerint óriási lehetőséget jelent a program mind a fiataloknak, mind a támogatásban részesülő településeknek, vállalkozásoknak.