Öt nap alatt közel 152 ezren vettek részt a 26. Telekom VOLT Fesztiválon a soproni Lővér kempingben június 26. és 30. között, jövőre június 26. és 29. között rendezik a zenei fesztivált – tájékoztatták a szervezők vasárnap délután az MTI-t.

A közlemény szerint csütörtökön, amikor az Iron Maiden lépett fel a nagyszínpadon, teltház volt, akkor mintegy 40 ezren buliztak. Ugyancsak közel teltházas volt a nyitónap, amikor a Depeche Mode koncertezett, illetve a szombati zárónap is.
Közel ötszáz különféle programot lehetett látogatni a fesztiválon.
A szervezők szerint az idei fesztivált eklektikus zenei kínálat jellemezte, aminek köszönhetően a korábbi évekhez képest többen váltottak napijegyet. Sopronban és környékén, valamint a környező osztrák falvakban és városokban sem lehetett szállást találni.


A zenei rendezvény az idei évtől minden évben felvállal egy társadalmilag fontos ügyet, idén ez az autizmus volt. Az Út a Mosolyért Alapítvány a VOLT-on kívül a Balaton Sound, a Strand és a Sziget fesztiválokon is jelen lesz, felhívva az emberek figyelmét az autizmussal élőkre.


A fesztivál ideje alatt a Csillagok városa nevű projektben ezúttal a Széchenyi téren avattak egy Ef Zámbó István képzőművész által készített, egyedi megformálású széket, amelyet a Linkin Park tavaly elhunyt frontembere, Chester Bennington dedikált.
A projekt idén a Depeche Mode székével gazdagodik, ezt széket jövőre helyezik el a város egyik pontján.