Csütörtökön ismeretterjesztő és kulturális programokkal folytatódott, és hamarosan a Hungarikum Gálával zárul az “Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás.

A rendezvény látogatóit a kiállítások mellett filmvetítésekkel, valamint lovas, kutyás és fegyveres bemutatókkal várták. A Hungexpóval szomszédos Kincsem Parkban hagyományőrző fellépők vadászattörténeti műsort mutattak be szúró-, vágó- és előltöltős lőfegyverekkel, íjászati és solymászati bemutatóval, agárversennyel, ismertető előadásokkal kísérve.
A délutáni beszélgetés vendége a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. volt. Szári Zsolt kifejtette, hogy a természetre világszerte nagy emberi terhelés nehezedik, így ma már a tengeri horgászat is egyre korlátozottabb. A balatoni horgászok körülbelül ugyanazt a mennyiségű, évi 250-300 tonnányi halat fogják ki, mint amennyit a 2016-ban megszüntetett halászat.
Jelentős gondnak nevezte a beépítettséget is, hangsúlyozva, hogy a tó környéke mára megtelt, nem bír el nagyobb mértékű urbanizációt. Az utóbbi évek nagy előnye viszont, hogy a víz minősége kiváló, a Balaton keleti medencéjében szinte a tengerekéhez hasonlít – tette hozzá.