Június 25-én új helyszínen, a korábbi szomszédságában nyitja meg kapuit a 27-edszerre megrendezésre kerülő VOLT Fesztivál. Az új helyszín megújult környezetet és új színpadokat, programokat is jelent. A kedvezményes jegyeket június 14-ig lehet beszerezni. 

A fesztivál indulása óta állandó kérdés az esemény helyszíne. Nem véletlen, hiszen az 1993-ban mindössze 800 néző részvételével a Soproni Sportcentrumban elindult VOLT már az első évtizedben Magyarország egyik leglátogatottabb vidéki fesztiválja és egyben legfontosabb turisztikai eseménye lett. A sportcsarnokot 2001-ben nőtte ki, ekkor költözött át a Lővér Kempingbe, amely több, szomszédos területtel együtt 2018-ig adott otthont a VOLT-nak.

„Mintegy két évtizede tartó dilemma oldódik meg az idei évben. A Telekom VOLT eddigi helyszínén állandó kérdés volt ugyanis, hogy mennyire biztos a fesztivál jövője. A fesztiválnak 2001 óta otthont adó területeken ugyanis semmiféle fejlesztésre nem volt lehetőség, így rendszeres kérdésként merült fel, hogy maradhat-e Sopronban a VOLT” – meséli Lobenwein Norbert, a Telekom VOLT Fesztivál alapítója. “2016-ban, a Modern Városok Program kapcsán Orbán Viktor miniszterelnök úr vetette fel először, hogy Sopron megérdemelne egy szabadtéri fesztiválhelyszínt, amely városi méretű rendezvények mellett a VOLT megrendezésére is alkalmas lehet. A Kormány erre a célra közel 1 milliárd forint támogatást biztosított Sopronnak, a beruházás pedig tavasszal indulhatott el. Sopron vezetőivel az év végén megállapodást kötöttünk, amely biztosítja, hogy a VOLTnak legalább 10 évig Sopron ad otthont”

– tette hozzá a szervező.