szombat, december 15, 2018
Kezdőlap Aktuális Tovább nőttek a fizetések

Tovább nőttek a fizetések

Fotó: pixabay.com

A márciusi 11,3 százalékos növekedéssel együtt 12,4 százalékkal nőttek a keresetek az idei év első negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A márciusban és az első negyedévben egyaránt 2,0 százalékos inflációval számolva a reálkereset emelkedése 9,1, illetve 10,2 százalékos volt éves összehasonlításban.

Az első negyedévben a bruttó átlagkereset 316 268 forint, a nettó 210 318 forint volt a családi kedvezmény nélkül. Idén a kétgyermekes családok családi adókedvezménye tovább emelkedett, a kedvezményt is figyelembe véve az átlagos nettó kereset 218 900 forintra becsülhető – közölte a KSH.

A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással – tette hozzá jelentésében a KSH.

A vállalkozásoknál a teljes munkaidőben alkalmazásban állók keresete a közfoglalkoztatottak nélkül számolva márciusban 9,4, az első negyedévben 10,8 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Az alkalmazásban állók létszáma 94 ezerrel – 3,2 százalékkal nőtt tavaly márciushoz viszonyítva. A fizikai munkára alkalmazottak keresete 11,2 százalékkal volt magasabb, a szellemi foglalkozásuaké 6,3 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

A költségvetési szektorban 18,1 százalékkal emelkedtek a keresetek, amiben az is megjelent, hogy tavalyhoz képest az idén márciusban 460 százalékkal nagyobb, átlagosan 30 ezer forint, egyszeri kifizetések – prémiumok, jutalmak – történtek. A költségvetési szektorban alkalmazottak létszáma – egyébként – 11 ezerrel (1,6 százalékkal) meghaladta az egy évvel korábbit.

Az államtitkár további növekedést prognosztizál

Ha a magyar gazdaság a következő években is fenn tudja tartani a 4 százalék körüli vagy afölötti növekedést, akkor a bővülés fedezetet adhat a bérek további emelkedéséhez – mondta Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államtitkára az M1 aktuális csatornán szerdán, a keresetek január-márciusi alakulásának adatait kommentálva.

Az államtitkár felidézte, 2013 óta a magyar gazdaság bővülése minden évben meghaladta az Európa Unió átlagát, tavaly 4 százalékos volt a GDP növekedése, és erre az évre is 4 százalék fölötti bővüléssel kalkulál a minisztérium. Kiemelte: területileg kiegyensúlyozott a bérek növekedése, az ország minden megyéjében kétszámjegyű volt a bruttó keresetek emelkedése. Ágazatonként vannak érdemi különbségek, erre példaként az egészségügyet hozta fel, ahol bruttó bérek növekedése jelentősen meghaladta az átlagot január-márciusban az előző év azonos időszakához képest.

Banai Péter Benő a keresetek emelkedésének okai között említette, hogy a 2016-os hatéves bérmegállapodás eredményeképpen nőtt a minimálbér és a garantált bérminimum, a gazdasági bővülés miatt erősödött a munkaerő iránti kereslet, valamint béremeléseket hajtottak végre a közszférában is.

A Pénzügyminisztérium az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte, a hatéves bérmegállapodásnak köszönhetően a tavalyi évet és az idei első negyedévet figyelembe véve több mint 20 százalékkal emelkedtek a keresetek a nemzetgazdaságban, ami tovább segíti a felzárkózást az európai bérekhez.

A teljes munkaidőben foglalkoztatottak keresete 8,7 százalékkal nőtt a feldolgozóiparban és 11,0 százalékkal az építőiparban. Az idegenforgalomban és vendéglátásban 10,7 százalékkal nőttek a keresetek, az ingatlanügyletek területén viszont 18,0 százalékos volt az emelkedés. A közigazgatás, védelem területén 28,7 százalékkal emelkedett az átlagkereset egy év alatt, az egészségügyben 17,8 százalékos növekedést jelzett a statisztika, a szociális ellátásban és az oktatásban egyformán 8,2 százalékkal voltak magasabbak a keresetek a tavaly márciusinál.