Több mint húszezren igényeltek támogatást a családvédelmi akcióterv keretein belül

A családvédelmi akcióterv július 1-jei indulása óta már több mint húszezren igényelték valamelyik támogatási formát – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Magyar Hírlappal.

A csütörtöki számban megjelent interjúban Novák Katalin azt mondta: céljuk, hogy ott segítsenek, ahol szükség van rá. A fiatalok esetében az önálló életkezdéshez, a családoknál további gyermekek vállalásához járulnának hozzá.

Az államtitkár úgy vélekedett, hogy családok tízezreinek az életét könnyíthetik meg a családvédelmi akcióterv támogatásai.

Az igénylők között akadnak olyan családok és házaspárok, amelyek többféle segítséget is kérnek.

Babaváró támogatási szerződésből eddig több mint kilencezret kötöttek, az igénylők túlnyomó része a maximális, tízmillió forintos összeget kérte.

A nagycsaládosok gépkocsivásárlásához nyújtott állami segítséget csaknem tízezren igényelték, ötödük esetében már a kedvező határozat is megszületett.

Ugyancsak népszerű a jelzáloghitel-elengedés, ezzel a lehetőséggel szintén sokan élnek.

Eddig majdnem tizennégyezer kérdést válaszoltak meg a családvédelmi akciótervvel kapcsolatban az 1818 kormányzati ügyfélvonal munkatársai – olvasható a Magyar Hírlapban.