A Vidékfejlesztési Program több mint 12 milliárd forint értékű pályázati felhívásaival több mint 170 termelői piac létrehozását segítette a kormány – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szamosszeg községi piacának átadásán pénteken.

Vitályos Eszter az ünnepségen hangsúlyozta, egy falu életében fontos a közszolgáltatások fejlesztése, mivel óriási megtartó erővel bír például a települési óvoda, iskola vagy az orvosi rendelő mellett a helyi piac is.
Létezése sokban segíti a megélhetést, munkahelyeket ad a helyi közösségnek és erősítheti a helyi gazdaságot – fogalmazott az államtitkár, megjegyezve, a hazai és európai uniós támogatás révén, közel 45 millió forintból megépült új községi piac a helyi termelési hagyományokat is segíti Szamosszegen.