Forrás: Wikipédia

Szünettel megszakított ülésen fogadta el Sopron közgyűlése csütörtökön a város idei költségvetését. A helyszínen ugyanis megjelent és kérdéseket tett fel az óvodabezárásokról a Tisza Párt elnöke, ezért a polgármester szünetet rendelt el, az ülés csak több mint két óra múlva folytatódott.

A 14 órakor kezdődő ülés első napirendi pontjaként tárgyalták az önkormányzati képviselők az óvodai felvételekkel kapcsolatos előterjesztést, amely szerint három tagintézményt bezárnak és több csoportot összevonnak.

Farkas Ciprián (Fidesz-KDNP) polgármester a napirendi ponttal kapcsolatban elmondta, hogy az elmúlt években 12 óvodában több mint 30 fejlesztést hajtottak végre csaknem egymilliárd forintból.

Hangsúlyozta, az önkormányzat elkötelezett amellett, hogy a soproni gyermekek a lehető legjobb körülmények között nevelkedhessenek.

Ezt a célt szolgálja a fejlesztések mellett az a szakmai előterjesztés is, amely biztosítja az óvodai rendszer hosszútávú fentarthatóságát – tette hozzá, jelezve azt is: jelenleg mintegy háromszáz betöltetlen óvodai férőhely van a városban.

Kitért arra, hogy mindezek mellett az egyházakkal közösen, kormányzati támogatásból új katolikus óvoda épült a Lőverekben és a Halász utcában, jövőre pedig megnyitja kapuit egy száz férőhelyes evangélikus óvoda a Hillebrand utcában.
A polgármester kiemelte, hogy a régi, elavult és rossz adottságokkal rendelkező óvodai épületek helyett városszerte modern, a kor igényeinek megfelelő óvodai férőhelyek várják a gyermekeket.

A napirendi pont miatt szülők egy csoportja ezzel egy időben demonstrációt tartott a Fő téren. A tüntetés szervezője az esemény Facebook-oldalán azt írta, hogy pártsemleges demonstrációt szeretnének, azonban csütörtök délelőtt a Tisza Párt elnöke Sopronban bejelentette, hogy csatlakoznak a demonstrációhoz.

Magyar Péter az előterjesztésről történő szavazás előtt megjelent a városháza dísztermében, ahol kérdésekkel zavarta meg a közgyűlés menetét. A polgármester ezért szünetet rendelt el. Magyar Péter nem sokkal 16 óra előtt hagyta el a városháza épületét.

Az ülés mintegy két és fél órával a kezdés után rendben folytatódott.
A mintegy 26,57 milliárd forintos főösszegű büdzsét 11 igen és 2 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett fogadta el a közgyűlés.

A költségvetési előterjesztés szerint idén a soproni önkormányzat 1,95 milliárd forintot fordít városüzemeltetésre. Önkormányzati fejlesztésekre csaknem egymilliárd forintot fordítanak, ezek közé tartoznak ahová egyebek mellett a lakossági kezdeményezésre megvalósuló útépítések és közműberuházások, az út- és közműtervek készítése, a közvilágítási hálózat bővítése, a térfigyelő kamerák rendszerének fejlesztése és egyéb beruházáselőkészítések.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plus programelemeinek megvalósítására 3,4 milliárd forintot szánnak. Utak, hidak, buszvárók felújítására, kátyúzásra, szobrok, önkormányzati ingatlanok és oktatási intézmények felújítására mintegy 578 millió forintot fordítanának. Önkormányzati tartaléknak mintegy 670 millió forintot különítettek el.

A bevételi oldalon 7,79 milliárd forint úgynevezett közhatalmi bevétellel számolnak, ebből az egyéb adóbevételek mellett az építményadó 1,53 milliárd forintot, a magánszemélyek kommunális adója 370 millió forintot, az iparűzési adó pedig 6,6 milliárd forintot tesz ki.

Működési bevételek jogcímen 2,86 milliárd forinttal számolnak, míg a költségvetési támogatást 6,44 milliárd forinttal számolják.