Ukrajnának sürgősen még több légvédelmi rendszerre van szüksége területének és lakosságának védelméhez – jelentette ki a NATO-főtitkár Brüsszelben, a tagországok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozására érkezve szerdán.

Jens Stoltenberg üdvözölte és rendkívül fontosnak nevezte, hogy egyes NATO-tagországok légvédelmi rendszereket biztosítanak Ukrajna számára, és azt mondta: az elmúlt napok légitámadásai bizonyítják, hogy a megtámadott országnak nemcsak több, hanem a legkülönbözőbb típusú légvédelmi eszközökre van szüksége.
Kijelentette: Moszkva nukleáris fenyegetése veszélyes és felelőtlen. Közölte továbbá, a NATO világossá tette, hogy ilyen fegyverek használatának komoly következményei lesznek Oroszországra nézve. A katonai szövetség határozott üzenetet küldött Moszkvának: a NATO megvédi szövetségeit minden fenyegetéssel szemben – húzta alá.
Oroszország tudja, hogy egy nukleáris háborút nem lehet megnyerni, és soha nem szabad elkezdeni sem – közölte, majd megerősítette: a NATO továbbra is figyelemmel kíséri Oroszország nukleáris kapacitását, változást azonban nem lát az orosz nukleáris védelmi berendezkedés terén.
Szavai szerint Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnöknek fel kell hagynia az orosz agresszió támogatásával, és tartózkodnia kell attól, hogy területet biztosít Oroszországnak az Ukrajna elleni támadásokhoz.
Közölte továbbá, a tagországok védelmi miniszterei arra összpontosítanak majd, hogy a szövetség miként fokozza és tartsa fenn Ukrajnának nyújtott támogatását, illetve erősítse tovább a tagországok védelmét. A NATO továbbá a korábbinál nagyobb figyelmet fog fordítani a létfontosságú infrastruktúra védelmére – tette hozzá a NATO-főtitkár.