Hétfőn hajnalban ködfoltokra lehet számítani és a hőmérséklet is csípősnek ígérkezik.

Kedden hidegfront érkezik feltámadó északnyugati széllel, kisebb eső, zápor viszont csak kevés helyen – főként reggel az ország északi felén – fordulhat elő, majd napközben észak felől felszakadozik a felhőzet, egyre több helyen kisüt a nap. Az enyhe hajnal után, délután 9-14 fokig emelkedik a hőmérséklet.

Szerdán többfelé fagyos, helyenként párás lesz a reggel, napközben enyhe, egyre felhősebb időre számíthatunk. Kisebb eső, zápor nyugaton és az északi tájakon fordulhat elő, majd estétől egyre többfelé. Délután 8-12 fok valószínű.

Csütörtökön számottevő csapadék nem várható, a változóan felhős időben 7-10 fokig emelkedik a hőmérséklet. Az északi, északnyugati szél többfelé feltámad, helyenként erős lökések kísérhetik. Pénteken északon, északnyugaton viharossá fokozódik az északnyugati szél és többfelé várható eső, zápor. Délután 5-12 fok valószínű.