Biskek, 2018. szeptember 2. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a türk-nyelvû országok együttmûködési tanácsának külügyminiszteri szintû tanácskozásán a kirgiz fõvárosban, Biskekben 2018. szeptember 2-án. MTI Fotó: KKM / Mitko Stoichev

Nem fertőződött meg koronavírussal, így elhagyhatja a kórházat az a Fülöp-szigeteken tartózkodó magyar nő, akin korábban a betegség tünetei jelentkeztek – mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden a közösségi oldalára feltöltött videójában.

Szijjártó Péter közölte: az érintetten két tesztet is elvégeztek, de egyik sem mutatta ki a vírus jelenlétét. A külszolgálat továbbra is kapcsolatot tart a magyar nővel – tette hozzá. Ugyancsak folyamatos kapcsolatot tartanak fenn a magyar diplomaták azzal a három magyar emberrel, akik a Japán partjainál karanténba zárt hajón rekedtek. A vesztegzár február 19-éig tart. A miniszter reményét fejezte ki, hogy a hajón dolgozó és mindeddig tünetmentes magyarok egészségesen hagyhatják el az óceánjárót. Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy Kínában 188 magyar regisztrált konzuli védelemre. Velük is folyamatos kapcsolatban áll a külszolgálat, és szükség esetén segítséget nyújt számukra.