Mélységek és magasságok címmel hirdette meg a 2024/2025-ös évadát a Soproni Petőfi Színház.

A közlemény idézi Kiss Józsefet, a színház igazgatóját, aki szerint fontos, hogy az évad darabjai olyan üzeneteket hordozzanak, amelyek tükrözik, hogy a “sötét mélységeket legyőzve, nagy mélységekből felemelkedve lehet eljutni a fényes magasságokba, miközben nehéz lélekutakat és szerteágazó történeteket járunk be”.
Az igazgató örömét fejezte ki, hogy több olyan kortárs darabot is bemutathatnak, amelyek minden korosztályt megérinthetnek.

Felnőtt bérletben az évadot a Federico Fellini filmje alapján készült Országúton című színmű nyitja Kiss József Jászai-díjas művész rendezésében szeptember 21-én.
Októberre tűzték ki Molnár Ferenc Játék a kastélyban című vígjátékának bemutatóját, a darabot Mikó István Jászai-díjas, kiváló és érdemes művész állítja színpadra.
A kamaratérben lehet majd tekinteni novemberben Pass Andrea kortárs drámáját, az Eltűnő ingereket, az előadást Kéri Kitty rendezi. Szintén novemberben lesz látható a nagyszínpadon Galt MacDermot, Jerome Ragni és James Rado Hair című musicalje. A Kvártélyház Szabadtéri Színház és a Soproni Petőfi Színház közös produkcióját Tompagábor Kornél viszi színre.
Februárban Maros András és Szálinger Balázs Phil Collins című vígjátékát tekintheti meg a közönség Hargitai Iván rendezésében.

Az évadot áprilisban Neil Simon műve, a Furcsa pár zárja zenés vígjáték formában, amelyet a Jászai-díjas Olt Tamás állít színpadra.     A középiskolások megnézhetik az Országúton, a Játék a kastélyban, a Phil Collins és a Hair című darabokat. A felsősöknek három felnőtt bérletes előadás mellett kínálja a színház William Golding és Németh Ervin A legyek ura című darabját a kamaratérben, valamint a Wéber Anikó regényéből Németh Ervin által készített Az osztály vesztese című színházi nevelési előadást az iskolákban.     Az alsós és óvodás bérletesek megnézhetik a veszprémi Kabóca Bábszínház két produkcióját, amelyeket Markó Róbert, a bábszínház vezetője írt és rendezett. A Gréta című előadást novemberben tűzik műsorra, a Harmadik sárkányt pedig áprilisban.     A karácsonyi időszakban Csajkovszkij balettjét, a Diótörőt játszák, amelynek koreográfusa Demcsák Ottó, a Sopron Balett Harangozó-díjas művészeti vezetője.