Tavaszi utómunkálatokkal fejeződik be a győri vasúti fővonal felújítása, emiatt több ütemben módosul a menetrend a következő hónapokban – közölte a MÁV Zrt. pénteken az MTI-vel.
A társaság közleménye szerint április közepétől július elejéig több ütemben vágány- és váltószabályozásokat, ágyazatpótlást, illetve sínfeszültség-feloldást, felsővezeték-karbantartást végeznek, továbbá Biatorbágyon folytatják a peronaszfaltozást is.
Emlékeztettek arra, hogy a tavaly decemberi menetrendváltást megelőző három hónapban felújították a győri fővonal Biatorbágy és Szárliget közötti szakaszát.
“Ezen a 29 kilométeren a megfelelő hőmérséklet mellett végezhető utómunkálatokkal fejeződik be a pályarekonstrukció” – tették hozzá.
Jelezték: azért időzítették mostanra a munkálatokat, mert a hézagnélküli vágányok kialakítását, hegesztését úgy kell végrehajtani, hogy az úgynevezett semleges hőmérsékleti zónában, azaz +15 és +28 Celsius-fok között történjen.
A MÁV hangsúlyozta: vonatok többsége a munkavégzés ideje alatt is közlekedni fog, és nem lesz szükség pótlóbuszok beállítására.
“Az egyvágányú közlekedés következtében jellemzően az indulási és érkezési idők módosulnak, illetve néhány járat kimarad vagy nem a teljes útvonalán közlekedik” – írták, kiemelve: a karbantartás során legfeljebb 5-10 – esetenként 10-20 – perccel hosszabb eljutási idővel kell majd számolni.

A Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon a karbantartás első fázisában, április 15-től 27-én hajnalig a Biatorbágy és Herceghalom közötti munkálatok érintik az S10-es, S12-es és G10-es járatokat, a szombathelyi Savaria és a soproni InterCity-ket, továbbá a nemzetközi vonatokat is (railjet, EuroCity, EuroNight, Dráva és Mura IC) – olvasható a közleményben.
A vasúttársaság arra kéri az utasokat, hogy jegyváltás és utazás előtt feltétlenül tájékozódjanak a menetrendi változásokról a MÁV felületein.
A vasúttársaság arra kéri az utasokat, hogy jegyváltás és utazás előtt feltétlenül tájékozódjanak a menetrendi változásokról a MÁV felületein.