Már tegnap le lehetett volna zárni a Magyarországgal szembeni uniós eljárást

Ha nem politikai megrendelésre zajlana (az eljárás), akkor már tegnap, tegnapelőtt, sőt, egy éve le lehetett volna zárni, hiszen jogi válaszok vannak ezekre a vádaskodásokra – mondta az igazságügyi miniszter kedden, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva a Magyarországgal szemben indított 7. cikk szerinti eljárásról.

Varga Judit hétfői brüsszeli meghallgatásáról beszámolva aláhúzta, nem volt annyira nagy érdeklődés a tanácsteremben a hétfői meghallgatáson, de ez nem meglepő, mivel “semmi új nem volt a nap alatt”, hiszen “bevándorláspárti elit által szajkózott rágalmak, vádak hangoztak el”.

Kiemelte, a magyar kormánynak most lehetősége volt, hogy kidolgozva a teljes kontextust, részletes magyarázatot adjon a jogi, politikai környezetre Magyarország kritikusainak. Úgy fogalmazott: már régen vége lehetett volna az egész eljárásnak.

Varga Judit szerint ez is mutatja, miért nem kéne jogi eljárásokba beleszólnia a politikának, és más tagállamoknak sem.

Annak ellenére, hogy az EU szereti transzparenciát, érdekes módon ezt a meghallgatást nem tették nyilvánossá – folytatta a miniszter, majd elmondta, hogy a hetes cikkely szerinti eljárás további lépéseire később térnek vissza.