Magyarország energiaellátása okos, tiszta és megfizethető lesz

Átadták az Alteo Nyrt. új energiatárolóját pénteken Budapesten, az energiaszolgáltató a régió első ilyen létesítményét fejlesztette ki 1,1 milliárd forintból. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerint a kormány elérte 2010 óta, hogy az energiaszektorban is a magyar érdekek érvényesüljenek. Fontosnak nevezte, hogy az ország a régióban energiaexportőrként is megjelenjen.

Áder János köztársasági elnök az ünnepségen kijelentette: Magyarországon 2030-ra az előállított áram több mint 90 százaléka széndioxid-mentes lehet. Elmondta: a 2050-re kitűzött, klímasemlegességi cél eléréséhez az egyik legfontosabb az áramtermelés és az energiatermelés széndioxid-mentességének elérése. Ha a paksi erőmű megvalósul, és ha az elmúlt éveknek megfelelő ütemben épülnek naperőművek, akkor Magyarországon már 2030-ra az előállított áram több mint 90 százaléka széndioxid-mentes lehet – mondta.

Áder János az energiatárolást fontos kérdésnek nevezte, az Alteo megoldása ebben jelentős lépés. A technikai megoldás magyar innováció, ami az egész régióban egyedülálló – húzta alá. Magyarország akkor tudja teljesíteni a párizsi szerződésben foglalt klímacélok elérését, ha két energiahordozóra, az ellátás stabilitását biztosító atomenergiára és a napenergiára támaszkodik.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerint a projekt bizonyította, hogy képesek az energetikai rendszer egyik legfontosabb elemének kifejlesztésére.

Kiemelte: Magyarország gazdaságilag növekvő, a hazai és külföldi vállalatok számára egyaránt optimális környezetet biztosító, és az innovációban folyamatosan fejlődő állam. Hozzátette: 2010 óta sikerült elérni, hogy jelenleg az EU legdinamikusabban fejlődő országa, a 2. negyedévben Európában Magyarország GDP-növekedés volt a legjobb. A kormány célja, hogy 2030-ig Európa egyik legversenyképesebb és leginnovatívabb országa legyen.

Kitért arra, hogy a jövő energiatermelése nem támaszkodhat egyetlen technológiára. Magyarországnak a kormány döntése szerint a nap- és az atomenergia kiegyensúlyozott felhasználása jelenti a fenntartható megoldást, ezt kiegészíti számos más technológia. Az eddigi döntések növelték a hazai naperőmű kapacitást, a tavalyi 700 megawattos szintről 2022-re 3000 megawatt fölé fog emelkedni, és 2030-ra a 7 ezer megawattnyi kapacitást el fogja érni az ország.