Magyar-orosz űrkutatási projektek elindításáról, valamint a Nemzetközi Űrállomásra 2024-2025-ben felküldendő magyar űrhajós kiválasztásának megkezdéséről állapodott meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Moszkvában Dmitij Rogozinnal, a Roszkoszmosz orosz állami űrkutatási vállalat igazgatójával.

Az Oroszországban jelenleg folytatott űrprojektek közül azok, amelyekben eddig is volt magyar hozzáadott technológiai érték, hivatalosan is magyar-orosz űrkutatási projektekként folytatódnak” – nyilatkozott az MTI-nek a tárcavezető. “A magyar-orosz űrkutatási, űrtechnológiai együttműködés egyik legfontosabb céljaként immáron közösen tűztük ki azt, hogy 2024-2025-re egy magyar kutatóűrhajós kezdhessen el dolgozni a Nemzetközi Űrállomáson. Az ehhez szükséges kiválasztási és kiképzési munkálatokat haladéktalanul megkezdjük” – tette hozzá.

Közölte, hogy jelenleg három olyan űrkutatási projekt zajlik Oroszországban, amelyben már eddig is volt magyar technológiai hozzáadott érték. Ezek alapvetően mikroműhold-flottákat, valamint a Nemzetközi Űrállomás (ISS) megújított eszközállományát hivatottak előállítani. “Most ezeket a projekteket hivatalosan is közös űrkutatási-űrtechnológiai fejlesztési projektekké tesszük, abban megemeljük a magyar részvételnek mind a mennyiségét, mind a hozzáadott értékét. Ez a magyar űripar számára egy fantasztikus új lehetőséget jelent” – hangoztatta. “A magyar űripar egyelőre sci-fi kategóriának hangozhat, mert keveset beszélünk róla, ugyanakkor az a helyzet, hogy a magyar űripari vállalatok és a magyar egyetemek űriparral és űrtechnológiával foglalkozó kutatócsoportjai messze földön híresek, az egész világon elismerik a teljesítményüket. Nem véletlen, hogy a jelenleg zajló orosz űrkutatási projektekben is, kevéssé ismert módon, a magyar hozzáadott érték már rendkívül magas” – mondta.