Koronavírus – Már letölthető a védőoltást igazoló mobilalkalmazás

Péntektől már ingyen le lehet tölteni azt a jelenleg tesztüzemmódban működő mobilalkalmazást, amely igazolja az oltás tényét, ezzel képes a védettségi igazolvány kiváltásra – közölte a koronavirus.gov.hu péntek délután.

A kormányzati portálon azt írták: a Google Play áruházban “EESZT alkalmazás” nevű, az App Store-ban pedig “EESZT Lakossagi” nevű applikáció nagyban megkönnyíti mind az oltottak, mind a sok embert fogadó szolgáltatók (például mozik, színházak, koncertek, fesztiválok, sport és egyéb rendezvények szervezőinek, vagy akár éttermek) dolgát.
Azokon a helyeken, ahol a látogatás védettségi igazolványhoz kötött, a szolgáltató mostantól – a védettségi igazolvány felmutatása helyett – akár QR-kód leolvasóval is ellenőrizheti, hogy a látogató oltott-e vagy sem. Az alkalmazás Androidos és iOS-es mobiltelefonokra is letölthető, és az a szolgáltatóknak és az oltottaknak is ingyenes.
Az alkalmazást használó szolgáltatók pedig nemcsak a beléptetést tudják így egyszerűsíteni, hanem jelentősen tudják vendégkörüket is növelni – jegyezték meg.
Az alkalmazás az első védőoltás rögzítése után gyakorlatilag azonnal képes igazolni az oltás tényét, mert közvetlenül össze van kötve az oltóorvosok által használt informatikai rendszerrel (az EESZT-vel). Az alkalmazás így egyértelműen jelzi az oltás hiányát is.
Kiemelték azt is, a mobilalkalmazás tehát az oltás tényét igazolja, a vírusfertőzésen való átesettséget nem. Így utóbbit továbbra is csak a védettségi igazolvány igazolja – tették hozzá.
A koronavirus.gov.hu oldalon megosztották az alkalmazás letöltésének linkjeit, valamint a használatát lépésenként írásban és videókkal is ismertették.