A”kiskérődző” ágazat jelenlegi uniós és nemzeti támogatásairól, valamint a Közös Agrárpolitika következő ciklusában várható támogatási forrásokról és elosztási rendszerről is beszélt Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára „A fenntartható állattenyésztés Herceghalomból nézve„ címmel megrendezett szakmai konferencián.

A NAIK-Állattenyésztési, Takarmányozási és Húsipari Kutatóintézetének herceghalmi telephelyén tartott eseményen az államtitkár elmondta: az ökoszisztémára gyakorolt hatása miatt kiemelt támogatást érdemel a juhágazat. Az elkülönített mintegy 5,7 milliárd forintból  2,5 milliárd forintot már ki is fizettek a juh-és kecsketartók beruházásainak támogatására – telepkorszerűsítésre, trágyatárolók építésére. Ezen túl a juhtartók a 75 ezer forintos hektáronkénti területalapú támogatás mellett anyajuhonként 8900 forint kifizetésre is számíthatnak. Ez mintegy 7 ezer gazdálkodó számára jelent segítséget.