Helikopteres felderítéssel segítik a parlagfű elleni védekezést Győr-Moson-Sopron megyében is, a pénteki szemle előtt a péri repülőtéren tartottak sajtótájékoztatót a megyei kormányhivatal és az ellenőrzést végző hatóságok illetékesei.

Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója hangsúlyozta: Magyarország Európa parlagfűvel legfertőzöttebb országa, idén pedig az időjárás miatt különösen súlyos a helyzet, ezért szavai szerint miden eddiginél hatékonyabb védekezésre van szükség, amiben segít a helikopteres felderítés is.
Közölte: Győr-Moson-Sopron megyében már hetedik alkalommal figyelik meg, térképezik fel a parlagfűvel szennyezett területeket, a légi és a földi felderítés egymást kiegészítve zajlik.
Elmondta, hogy Magyarországon az 5,3 millió hektár mezőgazdasági területből évente 3,4 millió hektárt vizsgálnák át, ebből 1,6 millió hektárt helikopterről.
Hozzáfűzte: idén az ország nyolc megyéjében végeznek a périhez hasonló légi megfigyelést.
A védekezés hatékonysága évről-évre javul, a földtulajdonosok, földhasználók fegyelmezettebbé váltak, ugyanakkor a parlagfű okozta károkat a fokozott védekezéssel is csak mérsékelni tudják, mert az allergén gyomnövény magja akár 30-40 évig is csíraképes marad a talajban. Ezért a parlagfű fertőzöttséggel még hosszú ideig számolni kell – mondta.
Szólt arról, hogy a megyei kormányhivatalok tavaly 150 millió forint értékben szabtak ki bírságot a parlagfű elleni védekezés elmulasztása miatt.
Széles Sándor, Győr-Moson-Sopron megyei kormánymegbízott a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a megyében a gazdákkal való együttműködésnek köszönhetően sikerült a parlagfű terjedését megállítani, a fertőzöttség mérséklésén azonban még tovább kell dolgozni.
Hozzátette: tavaly 50 gazdálkodót szólított fel a kormányhivatal parlagfű elleni védekezésre, az érintettek már az első felszólításra elvégezték a munkát, kényszerkaszáltatásra nem volt szükség.
Kitért arra is, hogy a helikopteres megfigyelés idén is szinte a megye teljes területére kiterjed, kiemelten figyelnek azokra a helyekre, ahol az elmúlt évben problémákat tapasztaltak.