Eredményes a munkaerőpiaci reformprogram

Eredményes a munkaerőpiaci reformprogram, a munkaadók és a foglalkoztatási szolgálatok szorosabb együttműködésére épülő kezdeményezéssel 33 ezer álláskereső jutott munkához és mintegy 90 százalékuk ma is dolgozik.

Marczinkó Zoltán a Pénzügyminisztérium (PM) munkaerőpiacért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára István a Somogy Megyei Kormányhivatal munkáltatóknak rendezett szakmai konferenciáját megelőző sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a cél az, hogy a jövő március végén záruló reformprogram összesen 50 ezer olyan embert juttasson munkához, akiket három hónapnál tovább foglalkoztatnak.

Karakó László, a PM munkaerőpiaci reform végrehajtásának előmozdításáért felelős miniszteri biztosa hozzátette, jó esély van arra, hogy a programba bevont álláskeresők száma 20-25 százalékkal több lesz a tervezettnél.

A miniszteri biztos kiemelte, hogy a reformprogram lényege, hogy a munkaadókat “kiemelt ügyfélként” kezelik, vállalati kapcsolattartók révén olyan munkaerőt közvetítenek számukra, “amiben a számításukat megtalálják”.

Ez azoknak az álláskeresőknek nyújt segítséget, akik a leghamarabb mobilizálhatók és helyezhetők el az elsődleges munkerőpiacon, másokat más módon támogatnak – mondta. Jelezte, a felnőttképzést érintően új programot készítenek elő, és úgy vélte, a felnőttképzést a munkaerőpiaci reformhoz kell igazítani.

Marczinkó Zoltán a magyar gazdaság teljesítményét értékelve emlékeztetett rá, hogy a gazdasági növekedés meghaladja az európai uniós átlagot, tavaly 4,9 százalék, ez év második negyedévében 5,2 százalék volt, amiben jelentős szerepet játszott a beruházások növekvő üteme. Hozzáfűzte, hogy nőttek a bérek, a kormány a foglalkoztatást a munkaadók és munkavállalók oldaláról is segíti.

A helyettes államtitkár felhívta a figyelmet az augusztustól igénybe vehető bölcsődei támogatásra, amelytől azt várják, hogy a következő 2-3 évben 10 ezer, gyermeket nevelő szülő tér vissza a munkaerőpiacra.