A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint az a dokumentum, amelyet az ENSZ-tagállamok állam- és kormányfőinek decemberi marrákesi csúcstalálkozóján véglegesítenek, minden várakozásnál rosszabb lett, minden olyan elemet tartalmaz, amely bevándorlóországgá tehetné Magyarországot.

Bakondi Györgyöt az M1 aktuális csatornán pénteken arról kérdezték, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán bejelentette, Magyarország kilép az ENSZ globális migrációs csomagjának elfogadási folyamatából.
A főtanácsadó kijelentette: ezt így semmiképp sem fogadhatják el. A dokumentum alapvető jognak tekinti a migrációt, tiltja a migrációs mozgások akadályozását – tette hozzá.
Voltak olyan vélemények – mondta Bakondi György -, hogy ez nem kötelező jellegű, ugyanakkor szerinte nem erről van szó, mert az ENSZ kötelezné minden tagállamát, hogy intézkedési tervet fogalmazzon meg arra, hogyan tudja minél hatékonyabban végrehajtani ezt a határozatot. Másrészt – fűzte hozzá – a határozat előbb-utóbb a bíróságok gyakorlatában is megjelenik, és “aztán már kötelezőként hivatkoznak rá”.
Megjegyezte: a migráció kibocsátó és tranzitországai nagy többségben vannak az ENSZ-ben, ezért várható volt, hogy elfogadják a paktumot.