Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter gyújtotta meg a minisztérium adventi koszorúján a negyedik, azaz a szeretet gyertyáját december 20-án, pénteken, a tárca Balaton utcai objektumában.

A Katolikus és a Protestáns Tábori Püspökségek által szervezett immár hagyományos adventi gyertyagyújtáson – amelyen mások mellett részt vett Korom Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka, dr. Böröndi Gábor altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese és Mihócza Zoltán altábornagy, a Magyar Honvédség Parancsnoksága törzsfőnöke – Berta Tibor ezredes köszöntötte a megjelenteket. Mint a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke fogalmazott: minden adventi áhítat arról szól, hogy megpróbáljunk elgondolkodni karácsony titkain. Hogy fel tudjunk készülni a szentestére és az ünnepre. Ez azonban nem is olyan egyszerű.

Michael August Blume, Magyarország apostoli nunciusa, címzetes érsek beszédében hangsúlyozta: a Honvédelmi Minisztérium közössége immár három hete különleges módon készül a Megváltó születésének ünnepére. „Hétről hétre elmélkedéssel, imádsággal készítettétek elő Jézus Krisztus felétek vezető útját, hogy a szívetekben és a mi világunkban is újra megszülethessen. A Szentírás és a keresztény közösség istentisztelete az idei adventi időszak folyamán is vezetett bennünket, életben tartotta és újra megmutatta azt a gazdaságot, amelyet a születés titkához vezető eseményekről való elmélkedés jelent” – mondta az apostoli nuncius.